Csőlátás, szakbarbárság

Hümma.

Hát elég szakaszos az írhatnékom...

Megint egyetem... De mostan már nem az oktatás. Hanem az oktatókról írnék. Sokan vannak akik úgy érzem jó szakemberek, jó kutatók, szépen elmélyültek a szívük csücskét képező izgalmas tudományos kérdésekben. (Na nem mintha ezt az én jogom lenne megítélni.) Vannak akiket - talán méltán -  illetnek a szakbarbárság nem túl hízelgő jelzőjével. Miért is jutott ez most eszembe? ...Nos azt már sokszor tapasztaltam, hogy természettudománnyal foglalkozó (persze idősebb) kutatók nem tudnak megbirkózni valami egészen egyszerű, pusztán logikai úton megoldható számítógépes problémával... Hagyján... Alulírom, hogy ez a gyorsan fejlődő világ nehezen követhető... De hogy a múlt órán az egyik tanaram nem tudott összerakni egy 3 darabból álló nyakkendőre csiptethető mikrofont, amely részeinek összekapcsolódását látványra is egyértelműen egymásba passzoló elemek biztosították... (Komolyan mondom, hogy egy kindertojás figura milliószor összetettebb (három éves kortól ajánlják, kissebekenk is csak azért nem, hogy nehogy beszippantsák vagy lenyeljék a kisebb darabokat))

 ...Hát összeraktam neki... És közben reménykedtem, hogy ENNYIRE jól sosem fogom tudni sem a genetikát, sem más tudományt.

A női szépítkezésről ismét

Úgy látszik erre a témára vagyok most beindulva...

Elmúlt másfél heti kérdésem: miért szépítkeznek, öltözködnek úgy a nők ahogy?

...Sok-sok ezer éve már, hogy fajunk kialakult, s csaknem ugyanilyen messzire tekint vissza az öltözködés, a hajviselet, a sminkelés ősének megjelenése. A nőknek volt ideje kitapasztalni, mire buknak a férfiak...
Na de én most konkrétan megkérdeném: mire? Mire is játszanak rá mindezen praktikák és trükkök? Szerintem mindenki tudja a választ. ...Természetesen arra.
Így először is feltenném az elgondolkodtató kérdést a kedves női olvasóknak. (Akinek meg nem inge, ne vegye magára) Mit szeretnének a férfiaktól? Azt? ...Mert ha azt akkor persze nyugodtan, meg minden... Ja! Véleményem szerint (talán radikális) nem csak az övig érő miniszoknyáról, vagy a köldökig érő dekoltázsról van szó... nem... nem... Sőt! Az a véleményem, hogy az öltözködés egy külön dolog. ...de erről pár sorral később. ...Szóval nem csak erre gondolok. Ugyanarra játszik rá a szemfestés, a szempillaspirál, a szolárium vagy a hajlakk, mint a miniszoknya, a netzharisnya, vagy a körömcipő. ...És akkor most tenném hozzá: szerintem az öltözködés az hagyján. Mert igenis, hogy van akinek jól állnak a fentebb említett ruhadarabok, a stílusához tartoznak, vagy... nem is tudom hogy fogalmazzak. A mások szemében jelentéktelen sminkelés, nálam sokkal súlyosabban esik a latba. (Kezdek úgy írni, mint ha valami halálos emberiség elleni bűntettet részleteznék... légyszi ne értsetek félre!) De miért érzem rosszabbnak? Miért gondolom zavaróbbnak?
A válasz egyszerű. Az öltözködés  - legyen bármilyen - keretbe foglal valós értékeket, szemérmesen eltakar apróbb hiányosságokat. A sminkelés ellenben (bocs ha durva leszek) hazudik. Nem csak eltakar, de sokszor elpusztít tulajdonságokat (pl. egy rendszeres UV kezelés - hajlamtól függő gyorsasággal - roncsolja a bőrt) és helyettük valótlan szépséget(???) mutat...

És hadd gondoljam tovább még egy lépéssel: Ha igazán szeretek egy lányt, akkor ŐT szeretem, őt akarom megismerni, őt akarom látni. ...Egyrészt ilyen közelről úgyis észreveszem mindazt ami nem az övé. Álarcot látok rajta. De még ennél is fontosabb az, hogy milliószor többet ér nekem a hófehér bőre, a kicsi szöszke szempillái, de még az az apró kis pattanás is a hajtövénél, mint a bárkin ugyanúgy látható barna és sima arcbőr, vagy a mindenki által viselhető hosszú fekete szempillák...

Fiúk... ti hogy vagytok ezzel?
Lányok... Értsetek jól! Nem szemrehányás! Elismerés...

"Nem jó az, ha egy nőt csak úgy megfog a szél és odábbtesz"

"Nem jó az, ha egy nőt csak úgy megfog a szél és odábbtesz" - mondta és mutatta nekem a Tisza-tó partján egy horgász két három évvel ezelőtti nyáron. Ezzel már akkor is tökéletesen egyet tudtam érteni, de azt hiszem a nemzetközi helyzet azóta is csak fokozódik.

Nem is tudom... biztos azt mondják sokan, hogy változnak az idők, régen a kövér volt trendi, most meg a sovány. Mi rossz van ebben? kérdezik sokan ...miközben naponta jópár lány hal meg bulimiában és anorexiában. (Ezek nem aszály súlytotta országok, hanem betegségek, de érdekes módon 100 évvel ezelőtt ilyesmiről szó sem volt.)

Nem is olyan régen egy humánetológus (emberek viselkedésével foglalkozó biológiai tud.) cikke jelent meg a Nature-ben (a legnagyobb tudományos folyóirat) amit az1950 től mostanáig megjelent Playboyok középső kétoldalas képeiből, az azokból készített statisztikákból, észrevételekből írt... (Tud élni, hogy munka gyanánt Playboy újságot lapozgat (nyehe-nyehe kacsint-kacsint) de félretéve a viccet, nyilván nem véletlen, hogy ilyesmi egy tudományos szakembernek is eszébe jut.)

Régi és sokat emlegetett téma a modellek soványsága is. De én azt mondom: lépjünk tovább a testalkati kérdésen, habár éppen elég szörnyű, hogy majdnem minden lánynak/nőnek azzal mennek el értékes órái, hogy táblázatot vezet a fenékbőségéről, és azzal dob el magától örömteli perceket, napokat, éveket, hogy "ma inkább csak egy almát eszik." (Ha meg mégsem akkor is rosszul fogja magát érezni, bűntudat, miegymás...) Mondom: éppen elég rossz, de azt hiszem ez még mind hagyján. Itt nem csak erről van szó. Mert sovány egy lány, vagy testes, attól még lehet szép, megkapó, nőies... de szépek-e, megkapóak-e, nőiesek-e a mai példaképek?

Édesanyám mindig szeretett varrni, mainapság már "főállásban" műveli, és ugye a Burda magazin az egyik kiindulópontja is lehet az effajta időtöltésnek, vagy éppen munkának. Ötletek, szabásminták garmadája. Meg is van vagy 50 (vagy több, de akár az is lehet, hogy kevesebb, nem én szoktam lapozgatni) példány jórészt a 90es évekből... Az idei évre egy Németországban élő barátnő meglepte egy előfizetéssel... Azóta a Burda magazin két célt szolgál a családban... elszörnyülködtet és megnevettet. Másra nemigen használható...
Nem kell nagyon elgondolkodni, hogy kitaláljátok, mire gondolok... tényleg hasonlítsatok össze egy néhány mai és néhány 20 évvel ezelőtti manökent. Persze a 20 évvel ezelőttiek is egy kiló póz és reklámmosoly, de azért meg lehet tőlük illetődni, a mostaniak meg... Nehéz lenne körülírni tételesen, hogy mi hiányzik belőlük, róluk, de ránéz az ember, és pláne összehasonlítja egy szép leánnyal, akkor már abban sem biztos, hogy hús-vér ember az az antropomorf kinézetű valami ami végigcsattog a kifutón.

Figyelem lányok/nők! Ez a trendi, ez a követendő! De ne hagyjuk ki a férfiakat sem! Hát a férfiak is megkapják a maguk fejtágítását! Tessék: ez a szexi, erre induljatok be skacok! Ja hogy 20 évvel ezelőtt egy érzelmi gesztus volt az igazán vonzó, ma már ilyet keresve sem találsz a divatot diktálók közt. Faarc van, a test a lényeg, s az is milyen?
Visszatérve a Playboy témára: Valóban az az igazi, ha egy két strandlabdával feldíszített ruhafogas G-pontját mutatják premier plánban? ...Régen biztos csak prűdek voltak, ezt már nem merték bevállalni ország-világ előtt.
...És az interneten keresztül már bárki 10 éves korától kezdve végezheti a szexuális átformáló kurzust...
Nyilván 20-30 évvel ezelőtt sem azért születtek az erotikus médiák, hogy nagy értékeket képviseljenek. De sokkal inkább emberi dolgokról szóltak... Minden csak fokozatosság kérdése és vissza lehet menni állatba. (Vagy még annál is visszább.)

(Ja igen! és lányok-fiúk, hogy is van ez a gyúrással? Most jöttem rá, hogy csak 33 a bicepszem... az már gáz nem?)

Képközhelyek III - üresfejűség

(Mellesleg statisztikák:

- egy villamosvárásnyi idő alatt 13 embert kaptam le, akik kíváncsian kukucskáltak, vagy akár fényképeztek. Íme néhány:

(kuka vagyok, szóval nagyobban egyenlőre, csak jobbklikkel tudjátok őket megnézni)

 - másik: egy állítólagos (több mint fél évvel ezelőtti) közvéleménykutatás szerint a budapesti lakosok 10%a gondolja úgy, hogy elkészült a négyes metro.
(...mendemonda... szóbeszéd... kerestem, de nem találtam, hogy igaz-e)
(Lehetséges, hogy igaz... Elvégre már olyan régóta beszélnek róla, hogy azalatt akár...)

Új, s új lovat

Már az újraindulás óta gondolkodom, és most döntöttem... Nem illik, hogy egy ilyen porbacsoszogó blogger, az egyszerű (fél)igazságaival az egyik legnagyobb csillagról legyen elnevezve, úgyhogy nevet változtatok (mert komolyan gondolom)

Hát íme az új én. Hosszú mint az igazi nevem, és körülményes leírni, mint engem általában.

Azt mondják (bár azért általában nagyobb életkorokra) hogy az ember 20 éves kora után már nem változik. Hát én még igen hál'Istennek.

magyar=politika?

Natessék. Ezt már nem gondoltam, hogy politikával rokonítható témában fogok írni. De mégis egyvalami érzékenyen érintett a napokban (is). Tegnap voltunk sokan barátok, ismerősök korcsolyázni, s egyikőjük fején egy hagyományos technikával elkészített gyönyörűen kihímzett nemezsüveg volt. Naná, hogy valakinek finoman meg kellett kérdeznie: "Kicsit politikailag terhelt ez a sapka nem?" Nagyon szép kifejezés... És eszméletlen, hogy rögtön erre kell gondolni. Mert megmosolyoghatják, hogy ilyen van a fején, mert egyáltalán nem szokványos, de miért lenne politikai tartalma? Elképzeltem néhány kopasz "mélymagyar" motorost akiken ilyen fejfedő van. Hát tuti, hogy a társaiktól ők kapnák meg először ami belefér. Vagy egy politikust, aki ilyenben áll fel a parlamentben. Ugye, hogy baromság? Akkor mi köze hozzá?

És számtalan ilyen példa van. Mondjunk mégegyet: Böszörményit Gyulát (jelenleg meseregényíróként ismert) több helyről hallottam már komoly értelmes emberek által megszólni, hogy politikai tartalma van annak amit ír. Én többször alaposan rágtam már át magam a regényein, hiszen többnek a lektorálásával foglalkoztam, és egyetlen politikára vonatkozó szót nem találtam. ...Ja! Hogy magyar hagyományokra, regékre, mondákra épülő mesevilágot épít fel bennük! Jahogy ez a probléma! Hát ez tényleg megbotránkoztató!

Megint más. A híres minden évben megtartott csíksomlyói zarándoklaton székelyek százai vonulnak fel trikolor és árpádsávos(!) lobogóval. És érdekes: szó sincs politikáról. (És a rohamrendőrök sem lövetnek közéjük vízágyúval)

Miért kell nem is egy eszmét, hanem egy egész eszmekört, annak mindenféle fogalmi és tárgyi vonatkozásával azért elsüllyeszteni, mert páran erre hivatkozva csinálnak ocsmány dolgokat? (Ugyanez a vallásokkal kapcsolatban, de ott azért árnyaltabb) Miért kell - hogy is szokták mondani - a gyereket is kiönteni a fürdővízzel. (Sőt rögtön három gyereket kiönteni egy kanál fürdővízzel, dehát úgy nézem ez minden téren egyre nagyobb divat.)

Hadd ne részletezzem, hogy általában a hagyományok (és így a magyar hagyományok) ismerete, az értékek megőrzése, a valahova tartozás mennyire fontos. Ezt csak beláthatja minden értelmes ember. Olyanról például még nem hallottam, hogy valaki népmesegyűjteményes könyvégetést tartott volna. Pedig...

Egy szó mint száz: Valóban sikerült belénk nevelni, hogy ami magyarsággal és annak hagyományaival kapcsolatos az elítélendő? (Azt leszámítva, hogy esetleg titkon otthon magamnak a spájzban elsuttogva bevallom - de csak kicsit - hogy hát azért félig meddig magyar vagyok én is.) Nem egy kicsit a magunk alatt a fát (gyökerestül) szó szerinti esete?

Hejráérünk arramég

"Hej, ráérünk arra még..."
Mire? Hát elég sok mindenre. A vers születése, Petőfi ideje óta ezt már a magyarság (emberiség) továbbfejlesztette. Most már nem csak arra érünk marhára rá, hogy tegyünk valamit, hanem még arra is, hogy egyáltalán kitaláljuk azt, hogy mit csináljunk. Az mai kor gyermekeinek már luxus előre gondolkodni... Tengünk-lengünk aztán majd kitaláljuk, hogy éppen mi is lenne jó, dobunk egy SMSt, vagy csak simán odaállítunk ahova éppen tetszik, azt meg van oldva.

(Hányszor tapasztaltam már, hogy valami társas programot akarok szervezni, de egyszerűen nem lehet előre tervezni létszám, (következésképpen mindenféle létszámfüggő kérdésben, pl. kaja) mert mindenki úgy gondolja, ideje eldönteni az utolsó pillanatban... meg majd ha többiek mennek akkor majd nyomok egy telefont és akkor majd ők is...)

Gondolkodj kicsit el! Mennyire tervszerűen, mennyire átgondoltan éled az életed (és ebben mennyire vagy tekintettel másokra)?

És akkor most képzeld el, hogy nincs telefon és nincs e-mail... Mindent előre meg kell beszélned... Durva mi? Mégis... Mindössze húsz évvel ezelőtt még mindenkinek ment. Azóta már ötször is elfelejtettük, hogy kell az ilyet...

"Zene nélkül..."

Ma még a karácsony utózöngéjeként néhány barátunknak énekeltünk a családommal. Az én mércém szerint igen könnyű (sok helyen egy máshol egyszerű kétszólamúsággal) dolgokat. (Szokás szerint ) le voltak nyűgözve, hogy mit tudunk.
Egy hete az egyik vizsgám előtt is énekelgettem, inkább dudorászgattam... Mire többen jegyezték meg (olyanok akik amúgy nem ellenségesek velem szemben)hogy inkább táncoljak, mert a port jobban bírják...

Kiskoromtól kezdve otthon szívom magamba a zenét, az hétköznapok teliéneklését. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet nélküle, s emiatt az ismeretlen iráni csodálatal lenyűgözve lenni ettől a számomra hétköznapi csodától. De pláne nem tudom, hogy lehet nem is áhítozni ezután, hogy lehet éneklés nélkül leélni egy életet és még nyitni sem felé...

 Mindegy, hogy tudtok, énekeljetek!

Egy év után újra a szószról szólok

Na lepörgött még két félév. Képzeljétek, már lehet, hogy 10 embernek is tudom a keresztnevét! Szkeptikusok azt mondják, hogy biztos mert olyan szobasarokba húzódó típus vagyok. Aki személyesen ismer, az valószínűleg kiröhögné. Na de tényleg. Év elején örültem, hogy mostmár 20 fős csoportokban leszünk egy csomó órán. De azt mondjuk nem kalkuláltam bele, hogy inkább az a helyes megfogalmazás, minden órán más 20 emberrel leszek egy kis helyre összezárva. Csináltam sok olyat amit még nem. (Napokban hallottam egy srácról, aki az egyetemi stressz következtében meglepetésszerűen kivájta a szemét a joghurtos kanalával, én maradandó károkat nem okoztam senkiben, de hasonlóakat képzeljetek el.) Azért végül egyrészt összeszedtem magam, másrészt meg kell mondjam, hogy a szemeszter végére már egész emberi hangulat alakult ki a legtöbb csoportban, és nemcsak a zhk időpontjára és a tanárok felületes jellemrajzára terjedtek ki a beszélgetések. Szóval már volt valami jóféleség... Ideje újrakeverni a levest, jön a 4.félév.

Körbenézek a barátaim közt és amennyire van rálátásom minél szélesebb körben a kortársaim közt. Még nem találtam senkit (de komolyan senkit) aki a gimnáziumi kapcsolataival összemérhetőt tudott volna kialakítani az egyetemen. ...Ha a városban gimiből ismerős arccal találkozom, mindig ismerősök társaságában...

Kötelezze el magát az ember, tanuljon egy olyan közegben - ésatöbbi - amitől beleáll a gyomorfekély?

Na elég. Aki nincs benne, általában úgysem érti...

Társas-játék(?)

Tegnap találkoztam egy olyan társasjátékkal, ami úgynevezett iker szabályrendszerrel működött. (Az ihletést az ősmagyar hagyományok, stb. adták, de ez most a lényeg szempontjából mindegy) Ez konkrétan azt jelentette, hogy nem egymás ellen folyt a küzdelem, hanem egymást segítve kellett minél jobban teljesíteni a játék feladatait. (A játék egyébként meglehetősen gyenge volt és nem nyújtott élvezetet, de szemléletében igen elgondolkodtató) És el is gondolkodtam (újfent) hogy mennyire szükséges egy játék élvezhetőségénél, hogy arra legyen kihegyezve, hogy lépj a másik arcába. Nézzünk néhány példát. (Ajánlom egyébként: a legtöbbjüket próbáljátok ki!)

 
Hogy egy klasszikussal kezdjem: "Ki nevet a végén?" Végülis alapvetően a szerencsén múlik, de a neve sok mindent elárul a játék szemléletéről. De az újabb játékok sem különböznek sokban...
Alhambra: a játékban direkte kiszúrni a másikkal lehetetlen, de a dolog versengésről szól itt is
Catan: Egy fokkal durvább ebből a szempontból, itt már pl. a rabló kifejezetten másik arcába mászós dolog, Carcassone-t és a Tikalt is ebbe a kategoriába sorolnám.
Rizikó, vagy említhetném a különféle fantasy szerepjátékokat, kifejezetten a másik leigázásáról, tőrbe csalásáról szól. És persze van ami már annyira ilyen, hogy viccet csinál belőle, hadd idézzek a Munchkin kártyajáték szabályából: "Nincs is annál jobb, mikor egy játékos már épp örül magának, hogy legyőzött egy szörnyet, és szépen lecsökkentjük a képességét."

Szóval tényleg? Nincs jó játék egymás leigázása, leelőzése nélkül?
...Ki ismeri a Reiner Knizia tervezte Gyűrűk Ura társasjátékot? Elég rosszul hangzik, de nem, nem arról szól, hogy a film kapcsán akasszunk le mégtöbb lóvét az emberekről. Egy tényleg jó játék, egyértelműen a kedvenceim közt. Egy többszemélyes "pasziánsz" egy fiktív Sauron ellen. Nagyon nehéz, de fantasztikusan jó (szerintem). Mindenkinek ajánlom!

Ne értsetek félre, nem arról van szó, hogy én prüszkölök a többi játékra, mert gyakran és szívesen játszom velük. De elgondolkodtató...